Pannonhalmi Foapatsag2019. június 27-én csodaszép helyen, Pannonhalmán voltunk szakmai kiránduláson, amelynek során fakultatív programokra is lehetőség nyílt.

 

A Bencés Főapátság és környezete a Világörökség része, ezer éves múlttal rendelkezik, így a buszban odafelé utazva kíváncsian vártuk a sok élményt.


Délelőtt az apátsági Fogadóépület előadótermében értékes előadások hangzottak el.

Hortobágyi T. Cirill főapát úrtól - „A Pannonhalmi Főapátság gyógyászati értékei” c. előadást hallgatva sok érdekeset tudtunk meg a bencés közösség gyógynövény termesztő és feldolgozó munkájának több 100 éves múltjáról, a történelmileg viharos és virágzó időszakok váltakozásáról. Hallottunk a szerzetes gyógyszerészek, orvosok gyógyító munkájáról, a különleges eljárásokról. Betekintést kaptunk a korabeli tudományos munkába is; a közel 300 éves receptúrás könyvbe (mely több mint 500 féle előiratot tartalmaz), a Herbárium c. munkába, az etnobotanikai gyűjteménybe.

 

 

Igen elgondolkodtató az, amit hallottunk, - véleményem szerint ez ma is megszívlelendő! - a szerzetesi gyógyítás hármas egységen alapul: a tudomány, a tapasztalat és az ima. Ez utóbbira példát az Áldások könyve ismertetésekor hallottunk (áldás a betegre, áldás a gyógyító szerre).

 

A viharos korszakok (a szerzetesrend betiltása, a munka leállítása) után mára újjáéledhetett a hagyomány. Évtizedekkel ezelőtt kezdődött el az a munka, amelynek eredményeként 20 féle gyógynövényt több száz hektáron kezdtek el termeszteni, levendulást telepítettek és beindult az illóolaj lepárlás üzemi méretekben. Napjainkban a Főapátság Gyógynövényműhelyéből ismert és keresett termékek kerülnek a piacra. A pannonhalmi bencés rend „főprofilja” (= az oktatás, nevelés) mellett e téren is szép sikereket ér el.

 

A második előadás során Dr. Berkes István ortopéd sebész, sportorvos professzor úrtól sok érdekeset hallottunk a sportsérülések akut ellátásáról, a fájdalomcsillapításról, a kezelés különböző (konzervatív és alternatív) lehetőségeiről. Az előadó ismertette a porctámogatás gyógyszereit (fontos, hogy mi szakemberek tudjuk: a porcképző kifejezés helytelen!) Tájékoztatást kaptunk a kezelés régebbi és új módszereiről, a kísérleti stádiumban lévő próbálkozásokról.

 

Dr. Bánfi Gergely urológus, egyetemi tanársegéd „Felfázás vagy húgyúti fertőzés – tények és tévhitek” c. előadásában beszélt a húgyúti infekciókról, a tünetekről, a diagnosztizálás módszereiről. Megismertük az ú.n. komplikáló tényezőket, azok jelentőségét, hallottunk a kórokozókról, a gyógykezelésről és a rezisztencia kialakulásának folyamatáról. Végül gyakorlati jó tanácsokat is kaptunk.

 

A program folytatásaként sétát tettünk a gyönyörű, több száz fa és cserjefajt magában foglaló (a lágyszárúakkal kiegészített fajlista meghaladja az 1200-at! ), védett botanikai értékekben bővelkedő Arborétum ösvényein, lépcsőin. Így jutottunk le a Gyógynövénykertbe, ahol szakavatott vezetőnk, a bencés rendi Márton atya vezetett végig minket. Sok érdekeset láttunk hallottunk a kolostor- kerti gyógynövényekről. A tikkasztó hőség sem szegte kedvünket attól, hogy megtekintsük (az egykori egyetemistában kémiai illetve drogintézeti gyakorlatok emlékét idéző, nosztalgiát keltő) levendula lepárló műhelyt. A finom ebéd után fakultatív program következett:

 

- Apátsági látogatás

 

  • A látogatói bejáratnál kapott „audio guide” készülék volt az „idegenvezető”, amely a látogatható helyszínekre kalauzolt és bőséges információval látott el a látni és tudni valókról. Alkalom nyílt a következők megtekintésére:
  • a XIII. századi, sok vihar megért, többször újjáépített, csodálatosan bensőséges hangulatú, csendes lelki elmélyülést biztosító Szt. Márton Bazilika, amelynek falai Szent István korabeli alapokat, közel 1000 éves falmaradványokat is magában foglalnak.
  • az altemplom, amely történelmi hírességek földi maradványának nyughelye,
  • a Mátyás király által újjáépített, festett üvegablakaival igazán látványos Kerengő,
  • a közel 400 000 kötetes, falfestményekkel, szobrokkal díszített lenyűgözően szép Apátsági Könyvtár. Védett könyvállománya többek között kódexeket, Corvinákat, ősnyomtatványokat foglal magába, itt találhatók a magyar államiság első oklevelei, itt őrzik a több mint ezer éves kiváltságlevelet és a magyar nyelv első nyelvemlékét (Tihanyi Alapítólevél 1055).

 

- az Apátsági Pincészet látogatása szintén fakultatív program volt.

Az évszázadokon át virágzó – az államosítás idején megszakadt – szőlészeti és borászati hagyományt az elmúlt évtizedekben újjáélesztették. A Szent Márton hegy lejtőin termesztett szőlőt korszerű technológiával dolgozzák fel. A látogatók szervezett kóstoló keretében ismerhetik meg a termékeket.


Ennek jegyében a kirándulás finom borok kóstolásával zárult! Hazafelé utazva vidáman emlegettük fel a nap eseményeit.

 

A sok szép élménnyel eltelve arról is beszélgettünk, hogy milyen csodálatos szellemi és kulturális kincs található Pannonhalmán! A Bencés Főapátság és környezete méltán viseli a Világörökség része rangos címet! Büszkék vagyunk nemzeti örökségünkre!

 

Ezúton is sok köszönet Dr. Hetényi László elnök úrnak a szervezésért, valamint azért, hogy lehetővé tette részvételünket! Elnök úr kedves Segítőit szintén köszönet illeti!


Lejegyezte:


Dr. Korzenszkyné Dr. Váry Márta
a MGYK Nyugdíjas Klubjának tagja

Fotó: pannonhalmifoapatsag.hu

 

MGYK Országos Szervezet

HET 2019 023xOK

Oldalletöltések száma: 6806126

epapir mgykogyei logo   aeek logo EESZT logomagyosz new

gyoftex logohum2neak logo dombor2neak logoelogo