Az alábbiakban közöltek figyelembevételét kérem és javasolom valamennyi gyógyszertári gyógyszerésznek és kamarai tagnak.

 

1. A Magyar Közlöny 244. számában (november 11-én) megjelent a Kormány 488/2020. (XI. 11.) Korm. rendelete „a biztonságos veszélyhelyzeti gyógyszerellátáshoz szükséges egyes intézkedésekről”.

 

 

A rendelet a veszélyhelyzet ideje alatt a koronavírus által okozott megbetegedések „megelőzését és ezáltal a koronavírus okozta humánjárvány felszámolását elősegítő oltóanyagok, valamint a koronavírus miatt kialakult betegségek kezelésére irányuló gyógyszerek Magyarországra történő behozatala és alkalmazása kapcsán folyamatban lévő tárgyalások elősegítése érdekében” speciális szabályokat állít fel. Eszerint „a járvány kezelésével összefüggő hatósági eljárások során” különös méltánylást érdemlő betegellátási érdek akkor áll fenn, ha a Magyarországon érvényes forgalomba hozatali engedéllyel nem rendelkező gyógyszer orvosi kezelés során történő alkalmazásával esélye lehet a kezelés sikerességének és ez
- a Magyarországon már forgalomban lévő gyógyszertől nem várható, vagy
- ha a kezelés sikerességét biztosító, Magyarországon vagy az EGT-ben részes államban már forgalomban lévő gyógyszer Magyarországon kellő mennyiségben nem elérhető, vagy
- ha az adott indikációban forgalomba hozatalra engedélyezett gyógyszerhez a beteg hozzájutása olyan aránytalanul nagy mértékben akadályozott, ami a gyógyszeres kezelés megkezdésének késlekedése miatt visszafordíthatatlan egészségkárosodáshoz vezethet.

 

A rendelet szerint megfelelő minőségi garanciák és vizsgálati eredmények esetén „az állami egészségügyi tartalék kezeléséért felelős szerv kérelmére engedélyezheti EGT-megállapodásban részes államban nem, de más országban forgalomba hozatali engedéllyel rendelkező gyógyszer ideiglenes hozzáférhetővé tételét, alkalmazását vagy adományozását a koronavírus feltételezett vagy igazolt terjedésének megakadályozása érdekében.”

 

2. A Magyar Közlöny 248. számában (november 16-án) megjelent a Kormány 502/2020. (XI. 16.) Korm. rendelete „a veszélyhelyzet során a személy- és vagyonegyesítő szervezetek működésére vonatkozó eltérő rendelkezések újbóli bevezetéséről”.

 

A rendelet hatálya kiterjed (1) a jogi személyekre, így a gyógyszertárakat működtető gazdasági társaságokra, (2) a társasházakra, (3) a köztestületekre, így a Magyar Gyógyszerészi Kamarára, (4) a közjegyzőkre, (5) a bírósági eljárások lefolytatására, (6) az igazságügyi szekértői tevékenységre, valamint (7) az ügyvédi tevékenységre.

 

A rendelkezések elsősorban a normál körülmények között személyes jelenlétet igénylő eljárási szabályokat módosítják úgy, hogy azokat minimalizálni lehessen. A most hatályba léptetett szabályok a Kamara működésében érdemi változásokat már nem hoznak, mert az október 28-án közzétett, „A Magyar Gyógyszerészi Kamara ügyintéző szerveinek járványügyi készültség alatti működésének eljárási szabályai” számos részletkérdést tisztázott.

 

Ugyanakkor a rendelet szerint
- a köztestületi szerv hatáskörébe tartozó ügy intézésével kapcsolatos eljárási cselekményeket elsősorban elektronikus kép és hang továbbítására alkalmas eszköz útján kell foganatosítani. Ha ennek feltételei nem biztosítottak, a szükséges nyilatkozatokat írásbeli formában vagy a személyazonosítást lehetővé tevő elektronikus eszköz igénybevétele útján kell beszerezni. Ha a köztestületi ügy intézésével kapcsolatos eljárási cselekmény lefolytatása olyan személyes közreműködést igényel, amely az elektronikus technológia alkalmazásával nem foganatosítható, az érintett eljárási cselekmény a veszélyhelyzet megszűnéséig elhalasztható. Az elhalasztott eljárási cselekmény elvégzésére meghatározott határidő kezdőnapja a veszélyhelyzet megszűnését követő nap.
- A fegyelmi vagy etikai büntetés kiszabásánál súlyosító körülményként kell figyelembe venni, ha fegyelmi vétséget a veszélyhelyzet ideje alatt követték el.
- A fegyelmi vagy etikai felelősségre vonás elévülése a veszélyhelyzet ideje alatt nyugszik.

 

3. A Magyar Közlöny 250. számában (november 17-én) megjelent

 

- a Kormány 506/2020. (XI. 17.) Korm. rendelete, amely döntött az Országos Kórházi Főigazgatóság létrehozásáról.

 

A Főigazgatóság
- az egészségügyért felelős miniszter irányítása alá tartozó, központi hivatalként működő központi költségvetési szerv,
- szervezeti és működési szabályzatát, illetve annak módosítását az egészségügyért felelős miniszter – a miniszterelnök jóváhagyását követően – normatív utasításban adja ki,
- feladata „az egészségügyi ellátórendszer működésének figyelemmel kísérése, a felülvizsgálatát érintő stratégiai kormányzati döntések megalapozása, melynek keretében közreműködik az egységes és átlátható új nemzeti egészségügyi irányítási rendszer kialakításában”,
- vezetője a miniszterelnök által kinevezett országos kórház-főigazgató;

 

- a Kormány 507/2020. (XI. 17.) Korm. rendelete az állami fenntartású, egészségügyi szakellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatók irányításának a veszélyhelyzetben alkalmazandó szabályairól. A rendelet a központi irányítás veszélyhelyzeti szabályait fekteti le.

 

4. A Magyar Közlöny 251. számában (november 18-án) megjelent 105/2020. (XI. 18.) Miniszterelnöki Határozat értelmében a miniszterelnök az emberi erőforrások miniszterének javaslatára Jenei Zoltánt 2020. november 18-ai hatállyal országos kórház főigazgatóvá kinevezte.

 

5. A Magyar Közlöny 252. számában (november 19-én) megjelent a Kormány 509/2020. (XI. 19.) Korm. rendelete „az egészségügyi és az egészségügyben dolgozók, a nevelési, oktatási intézményekben nevelési, oktatási tevékenységet végző dolgozók, a szociális intézményekben dolgozók, valamint a bölcsődei ellátásban dolgozók SARS-CoV-2 koronavírus kimutatására alkalmas rendszeres vizsgálatáról és az egészségügyi ellátással összefüggő egyes kérdésekről”.

 

A rendelet értelmében
- a tesztelés antigén gyorsteszttel történik,
- tesztelésre jogosult


o az egészségügyi intézményekben foglalkoztatott egészségügyi és egészségügyben dolgozó, valamint a rezidensképzésben részt vevő személy (a közforgalmú gyógyszertár egészségügyi szolgáltató, de az egészségügyi törvény értelmében nem egészségügyi intézmény),
o a nevelési, oktatási, valamint szakképző intézményekben, nevelési, oktatási tevékenységet végző személy,
o a szociális intézményben dolgozó személy és
o a bölcsődékben dolgozó személy;


- a vizsgálaton történő részvétel önkéntes;
- a vizsgálat elvégzésébe – egészségügyi tevékenység végzésére való jogosultság nélkül – orvos-, egészségtudományi képzésben részt vevő hallgató kirendelhető.

 

Megjegyzés:
- A tesztelésre jogosultak köre állami és önkormányzati fenntartású intézményekben foglalkoztatottakra terjed ki,
- a közforgalmú gyógyszertár egészségügyi szolgáltató, de az egészségügyi törvény értelmében nem egészségügyi intézmény,
- az orvos-, egészségtudományi képzésben részt vevő, kirendelhető hallgatókkal kapcsolatban a felsőoktatásért felelős államtitkár és a területi közigazgatásért felelős államtitkár közösen szignált tájékoztatója értelmében


o a kirendelést a megyei kormányhivatal végzi,
o a gyógyszerészhallgatók (elsődlegesen a III-V. évfolyamosok, de szükség esetén az I-II. évfolyamosok is) a köznevelési, oktatási terület szűrési feladataiban vesznek részt,
o a kirendelt hallgatók díjazásban részesülnek,
o a köznevelési, oktatási területen a szűrések november 23-án kezdődnek.

 

Budapest, 2020. november 20.

 

Dr. Hankó Zoltán
elnök, MGYK