Az alábbiakban közöltek figyelembevételét kérem és javasolom valamennyi gyógyszertári gyógyszerésznek és kamarai tagnak.

 

1. A Magyar Közlöny 256. számában (november 23-án) megjelent a Kormány 513/2020. (XI. 23.) Korm. rendelete a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet módosításáról.

 

 

A rendelet ismét bevezeti a 65 év felettiek védett vásárlási idősávját. A mai naptól (november 24-től) hatályos rendelkezések szerint a 65. életévét betöltött személy
- a napi fogyasztási cikket értékesítő


o élelmiszerüzletet,
o egyéb (illatszert, drogériai terméket, háztartási tisztítószert, vegyi árut és higiéniai papírterméket árusító) üzletet,


- „a gyógyszert, a gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzletet (a továbbiakban együtt: gyógyszertár)”
hétfőtől péntekig 9.00 óra és 11.00 óra közötti időben, szombaton és vasárnap 8.00 óra és 10.00 óra közötti időben látogathatja és ott ebben az idősávban a 65 év felettieken felül csak az ott foglalkoztatottak tartózkodhatnak.

 

Az élelmiszerüzletet, a drogériát és a rendelet szerinti gyógyszertárat (tehát a gyógyászati segédeszköz boltot is) a 65. életévét betöltött személy a védett vásárlási idősávon kívüli időszakban is szabadon látogathatja.

 

A rendelkezés megszegése esetén 100.000 forinttól 1.000.000 forintig terjedő bírság szabható ki, továbbá a helyiség, intézmény (így a gyógyszertár is) legalább egy napra, legfeljebb egy év időtartamra ideiglenesen bezáratható.

 

Megjegyzés:

 

- A rendelkezés a járvány első hullámában bevezetett védett vásárlási idősáv szabályozásához képest a gyógyszertárak vonatkozásában kedvezőbb. Azzal ugyanis, hogy a 65 év felettiek a védett idősávon kívül is felkereshetik a gyógyszertárt, nincs szükség a nyitvatartási idő korrekciójára pl. a fiókgyógyszertárak vagy a fiókgyógyszertárral rendelkező anyagyógyszertárak esetén. (Ezzel együtt a szolgálati rend módosítására vonatkozó egyszerűbb és méltányos hatósági eljárásra vonatkozó kezdeményezés továbbra is indokolt, és az ehhez szükséges jogszabály-korrekciót az OGYÉI az Egészségügyért Felelős Államtitkárságon megsürgette.)

 

- Úgy tűnik, hogy a veszélyhelyzeti jogalkotás még mindig nem tudja megfelelően kezelni a gyógyszertárak besorolását, mely szerint ezek nem „üzletek”, hanem „egészségügyi szolgáltatók”. Szerencsésebb lett volna, ha a rendelet 2. § (1) bekezdés c) pontjának (a 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet új 9/A. § (1) bekezdés c) pontjának) a szövegezése az alábbiak szerint alakul: „a gyógyszertárat és a gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzletet (a továbbiakban együtt: gyógyszertár)”.

 

Budapest, 2020. november 24.

 

Dr. Hankó Zoltán
elnök, MGYK

MGYK Országos Szervezet

HET 2019 023xOK

Oldalletöltések száma: 6811381

epapir mgykogyei logo   aeek logo EESZT logomagyosz new

gyoftex logohum2neak logo dombor2neak logoelogo