Bár Nagyvárad gyógyszerészettörténeti emlékeit a rendszerváltás után szétlopkodták, az irgalmas rendiek Gránátalma patikájának berendezése túlvészelt minden viszontagságot. A katolikusok teljesen önerőből feltárták, leltározták és most a közönségnek is megmutatják.
Nem titok, hogy az utóbbi években rohamos fejlődésnek indult Nagyvárad az idegenforgalomban látja jövőjét, amelyhez kuriózumokban gazdag történelme nyújt biztos hátteret. A város kulturális életébe bekapcsolt nagyváradi vár, a sorra megújuló szecessziós paloták és az irányzat váradi örökségét bemutató Darvas-La Roche-ház, a régi pompáját visszaszerző Körös-parti neológ zsinagóga (itt említhetnénk a helyi zsidóság múzeumaként tavaly megnyílt Teleki utcai zsinagógát is), nem utolsó sorban az úri közönség számára is kielégítő szolgáltatásokat nyújtó Nymphaea élményfürdő – csak néhány azon turistacsalogató beruházás közül, mely most hirtelen eszünkbe jut. De izgalmasan hangzik a még csak tervek szintjén létező szabadkőműves múzeum is, mely egész Kelet-Európában egyedülálló létesítmény lesz.
Ebbe a sorba illeszkedik a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye kivételes megvalósítása: a Gyógyító Irgalmasrend egykori Gránátalma patikájának múzeummá alakítása, melyet a püspökség teljesen önerőből hozott tető alá. Átadására a Múzeumok Éjszakája alkalmából kerül sor, amikor egész éjszaka nyitva áll az érdeklődő közönség előtt. A patikatörténeti érdekességeket felvonultató gyűjteményről Lakatos Attilát, az Egyházmegye szakreferensét kérdeztük, aki történeti áttekintést nyújtott a Betegápoló Irgalmasrend nagyváradi működéséről és beszélt a múzeum létrejöttének körülményeiről is.
A betegek gyógyítására 1572-ben létrejött Irgalmasok rendjét Istenes Szent János követői alapították Granadában. A 17. század közepén terjedt el az akkori Magyarországon, azon ritka karizmájú rendként, melynek tagjai elsősorban a laikusok köréből kerültek ki. Általában egy rendház 6-8 tagból állt, a rendfőnök irányítása alatt egy főorvos és egy alorvos látta el a betegeket, a patikus keverte a gyógyszereket, a gondnok felelt a rendért, és nem hiányozhatott a pap, aki miséket tartott. Az első magyarországi rendház Szepesváralján alakult, a nagyváradi a viszonylag koraiak közé tartozott: 1760-ban alapították, és 1949-ig folyamatosan működött. Bár voltak előtte is próbálkozások a betegápolás intézményesítésére, ez volt az első komoly, szakszerűen működő ispotály a városban.
Az 1760-1810 közötti kórháznaplók több mint ötezer beteg ellátásáról tanúskodnak, ami azt mutatja, hogy nem tétlenkedtek a rendházban. Az idő múlásával ez a szám exponenciálisan nőtt.
A cikk teljes terjedelmében ide kattintva olvasható!
Forrás: foter.ro