Egy most megjelent kutatás szerint az elégtelen flavonoidbevitel fokozza az Alzheimer-kór és az ehhez társuló demencia előfordulásának a kockázatát. Úgy tűnik, hogy a bogyós gyümölcsök, az alma és a tea fogyasztása preventív hatású.

- A flavonoidok jótékony hatása sclerosis multiplexben
- A teázás csökkenti a kalciumlerakódást a koszorúerekben
- Mi van a szőlőben?
- A citrusflavonoidok antioxidánsok és csökkentik a gyulladást
- Táplálkozás, immunitás és a mikrobiom

 

Az Alzheimer-kórral diagnosztizált betegek számának emelkedése világszerte megfigyelhető. Az Egyesült Államokból származó becslések szerint a következő négy évtizedben a 65 évesnél idősebb korosztály aránya több mint kétszeresére emelkedik a teljes népességen belül, ami maga után vonja az Alzheimer-kóros betegek számának növekedését is. A problémát súlyosbítja, hogy bár egyre nagyobb az érintettek száma és aránya, oki kezelés továbbra sem áll rendelkezésre.

 

Mind több adat utal azonban arra, hogy a betegség kialakulásában étrendi tényezők is szerepet játszhatnak. Több vizsgálat bizonyította, hogy bizonyos étrendek – elsősorban mediterrán diéta – mellett kisebb a kognitív zavarok, köztük az Alzheimer-kór kialakulásának a kockázata. A mediterrán étrend számos egyéb kedvező hatása esetén is felvetődik, hogy az étrend mely komponenseinek köszönhető a jótékony egészségi hatás. Mivel a mediterrán étrend jelentős mennyiségben tartalmaz flavonoidokat - melyek fő forrásai bizonyos gyümölcsök és zöldségfélék, illetve az italok közül a tea és a bor - sok vizsgálat kutatja ezek szerepének lehetőségét.

 

Többek között a Tufts Egyetem munkacsoportja is, akinek az American Journal of Clinical Nutrition című lapban nyilvánosságra hozott megfigyelései szerint flavonoidokat nagy mennyiségben tartalmazó ételek és italok (pl. bogyós gyümölcsök, alma és tea) hosszú távú fogyasztásával csökkenthető az Alzheimer-kór kialakulásának esélye.


Csaknem 3000 résztvevő bevonásával lefolytatott vizsgálatban hat különböző típusú flavonoid hatását elemezték. A lavonoidbevitel mennyiségét étrendi kérdőívek segítségével mérték fel, melyeket a résztvevők 4 évente töltöttek ki. A vizsgálók figyelemmel kísérték a résztvevők általános egészségi állapotát, ezen belül az Alzheimer-kór és az ahhoz társuló demencia előfordulását is.


„Adataink alapján képet kaphattunk arról, hogy az étrend miként befolyásolhatja a kognitív hanyatlás előfordulását, mértékét és ütemét is, hiszen sok éven át monitoroztuk a résztvevők flavonoidbevitelét” – nyilatkozta dr. Paul Jaques táplálkozási epidemiológus.


A 2801 résztvevő közül 193 személynél alakult ki Alzheimer-kórhoz társuló demencia és 158 személynél Alzheimer-betegség. A táplálkozási kérdőívekkel történő összevetés azt jelezte, hogy a kevés flavonoidot fogyasztók körében 2–4-szeres volt annak esélye, hogy az illetőt a vizsgálat ideje alatt Alzheimer-kórhoz társuló demenciával diagnosztizálják. A rizikó antocianinok (pl. bogyós gyümölcsök) négyszeres, flavonolok (pl. alma, körte, tea) hiányában kétszeres volt. „Elégtelen bevitelként” definiálták, ha az adott személy egy hónapon belül egyáltalán nem fogyasztott bogyós gyümölcsöt vagy teát, illetve legfeljebb egy almát fogyasztott, míg „nagy mennyiségnek” számított 1 hónapon belül legalább 7,5 csészényi bogyós gyümölcs, 8 alma vagy körte és 19 csésze tea fogyasztása.


Úgy tűnik tehát, hogy az Alzheimer-kór, illetve az ahhoz társuló kognitív hanyatlás esetében is igaz lehet a régi mondás: „Naponta egy alma az orvost távol tartja.” Az pedig különösen figyelemre méltó, hogy a most közzétett adatokból úgy tűnik, az étrend kedvező irányú módosításának akkor is van preventív hatása, ha arra csak az élet későbbi szakaszában kerül sor, azaz annak sem késő változtatni, aki már belépett a hatodik X-be. „A demencia kockázata igazából 70 éves kor felett kezd emelkedni, ezért akár az ötvenhez közeledve vagy azt átlépve is érdemes megfontolni, mit változtassunk étrendünkön – figyelmeztet a vizsgálat vezetője.

 

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható.

Forrás: otszonline.hu

A hozzászóláshoz be kell lépnie. Ha még nem regisztrált, IDE KATTINTVA megteheti.

MGYK Országos Szervezet

HET 2019 023xOK

Oldalletöltések száma: 6782713

epapir mgykogyei logo   aeek logo EESZT logomagyosz new

gyoftex logohum2neak logo dombor2neak logoelogo