Az orvosok jelentős mértékű, jövőre induló, többlépcsős béremeléséről döntött kedden az Országgyűlés. A Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere által benyújtott, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt egyhangúlag, 165 igen szavazattal fogadta el a parlament.

 

A jogszabály egyik újdonsága, hogy létrehozza az egészségügyi szolgálati jogviszonyt; a jövőben állami vagy önkormányzati egészségügyi szolgáltatónál csak ilyen jogviszony keretében lehet egészségügyi tevékenységet végezni. Rögzítették a béremelés, az illetményszámítás és minősítés kereteit, továbbá a jogviszonnyal járó szolgálati elismeréseket, a szabadságra, a munkaidőre, a nyilvántartására vonatkozó szabályokat. A foglalkoztatást, a fizetést, a minősítést, az illetményen kívüli juttatásokat érintő részletszabályokat a kormány rendeletben határozza meg.

 

Az összeférhetetlenségi szabályok között szerepel, hogy az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személy csak a kormány által kijelölt szerv előzetes engedélyével létesíthet további munkavégzésre irányuló jogviszonyt, ideértve más keresőfoglalkoztatást, valamint díjazás ellenében folytatott tevékenységet is. Kivételt képez ezen szabály alól a tudományos, oktatói, művészeti, lektori, szerkesztői, jogi oltalom alá eső szellemi tevékenység, a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony. De ezen tevékenységekhez is szükséges a kormányzati szerv előzetes engedélye, ha a munkavégzés időtartama részben azonos az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személy munkaidejével.

 

A betegek részére nyújtott ellátások nyomon követhetőségével magyarázzák azt a szabályt, hogy sürgős eset kivételével az orvos nem láthat el olyan beteget, akinek – más jogviszonya keretében – már kezelte ugyanazt a betegségét. Ezen korlátozás alól is felmentés adható azonban egyes kormányrendeletben meghatározott esetekben, például a szülészeti-nőgyógyászati szakterületen.

 

A törvény szerint a jövőben az orvos az őt foglalkoztató egészségügyi szolgáltató székhelyén vagy telephelyén nem végezhet olyan egészségügyi tevékenységet, amire az egészségügyi szolgálati jogviszonya nem terjed ki.

 

A gyakorlati időt figyelembe vevő, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) javaslatán alapuló béremelés 2021. január 1-jén kezdődik és 2023-ig tart, érinti az orvosokat, szakorvosokat, fogorvosokat, szakfogorvosokat, gyógyszerészeket, szakgyógyszerészeket, továbbá a kormányrendeletben meghatározott munkakörben foglalkoztatott, egyéb, nem egészségügyi végzettséggel egészségügyi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatottakat.


A törvény november 18-án lép hatályba, legtöbb rendelkezését január elsejétől kell alkalmazni, így az érintettek jogviszonya is ekkora alakul át egészségügyi szolgálati jogviszonnyá. Az engedélykötelessé váló tevékenységek további folytatása érdekében március 1-jéig kell kérvényt benyújtani.

 

Az egészségügyi szolgáltató vezetője dönthet arról, hogy az általa vezetett intézményben nem január elsején, hanem később kezdik el alkalmazni a törvényt, de április 1-jénél ez nem lehet későbbi időpont. Ebben az esetben az orvosok korábbi illetménye és az új illetménye közötti különbözetet a 2020. márciusi fizetéssel egyidejűleg, legkésőbb 2021. április 5-én kell kifizetni.

 

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható.

Forrás: pharmaonline

A hozzászóláshoz be kell lépnie. Ha még nem regisztrált, IDE KATTINTVA megteheti.

MGYK Országos Szervezet

HET 2019 023xOK

Oldalletöltések száma: 6811980

epapir mgykogyei logo   aeek logo EESZT logomagyosz new

gyoftex logohum2neak logo dombor2neak logoelogo