Az egészségügyi dolgozóknak meg kell kapniuk az első két oltást, csak így végezhetnek a továbbiakban "aktív feladatellátást".

 

A felnőtt lakosság 55 százaléka kapta meg eddig mindkét oltást, az idős korosztálynak pedig mindössze 18 százaléka nem oltatta be magát az első vakcinával sem – mondta György István, a Miniszterelnökség közigazgatásért felelős államtitkára, az országos oltási munkacsoport vezetője a közmédiának vasárnap Balatonmáriafürdőn. Belgiumban több mint négyszeresére nőtt a fertőzések száma az utóbbi hetekben, és Ausztriában, Hollandiában is már kétszeres sebességgel terjed delta variáns, ezért teszik lehetővé Magyarországon a harmadik oltást, ami pluszvédettséget jelenthet.

 

A legveszélyeztetettebbek a vírus terjedése szempontjából azok, akik még nincsenek oltva, ezért törekedni fognak arra, hogy őket is rávegyék az oltásra.

 

Tájékoztatása szerint a harmadik oltásnál az egészségügyi dolgozóknak nincs elsőbbségük! Külön kategóriát jelentenek azok, akiknek valamiért nem javasolt az oltás felvétele. Nekik ezt két külön orvosi véleménnyel kell igazolniuk, és a kórházigazgató dönti el, engedélyezi-e a további munkájukat.

 

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható.

Forrás: medicalonline.hu