A gyógyszerhamisítás elleni, az eddiginél is hatékonyabb fellépés a célja annak az együttműködési megállapodásnak, amelyet gyártók, forgalmazók és hatóságok csütörtökön írtak alá Budapesten, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala székházában. A megállapodásban rögzített vállalások célja a hamisított gyógyszerek kereskedelmének megfékezése, illetve felszámolása. 

Nem kis szakmai problémát okozott a FoNo VIII. bevezetése, mind az orvosoknak, mind a gyógyszerészeknek. Az elmúlt több mint 2 év tapasztalatait, és a jövőbeli – már tudható, vagy elindított – változásait foglaljuk össze.

 

A gyógyszerészek általános tapasztalatai szerint a magisztrális gyógyszerkészítmények forgalma adott gyógyszertárban nagyban függ attól, hogy a körzetben van-e olyan kórház, szakrendelő, körzeti rendelő, ahol az orvosok több, egyénre szabott készítményt rendelnek.

Génpuskával bevitt gén segítségével az emberivel azonos, jó felszívódású inzulint sikerült amerikai kutatóknak salátával termeltetniük.

 

Az 50 éve használt inzulin alkalmazása még mindig némi kockázattal jár a betegek számára - annak ellenére is, hogy nélkülözhetetlen segítséget jelent a világ 537 millió cukorbetege számára. A most már akár inzulinadagoló tollakkal is beadható hormon a legújabb klinikai vizsgálatok szerint olyan gyorsan éri el a véráramot, hogy hipoglikémiát okozhat, az automata inzulinadagolók pedig képesek ugyan precíz dózisokban adagolni a készítményt, de túl drágák, így a betegségben szenvedőknek csak egy kis része engedheti meg magának.

 

Amerikai kutatók fordítottak egyet a vírus elleni védelem megközelítésén: olyan antitesteteket fejlesztettek, amelyek az ACE2-receptorhoz kötődnek, “elfoglalják” azokat a vírus elől. A szerzők a cikkben figyelmeztetnek arra, hogy a SARS-CoV-2 fertőzés ellen korábban használt antitestek a jövőben nem biztos, hogy hatásosak lesznek, tekintettel arra, hogy antitest-rezisztens vírustörzsek bukkantak fel.

A bostoni Massachusetts General Hospital kutatói tették fel ezt a kérdést, melyre a JAMA Network Open hasábjain megjelenő tanulmányuk ad választ. A szerzők azt vizsgálták, hogy az intravezikális BCG (Bacillus Calmette-Guérin) vakcinának van-e védő hatása az Alzheimer-kór és a kapcsolódó demenciák (ADRD) kockázatával szemben.

A mesterséges intelligencia vívmányai az egészségügy és a gyógyítás számtalan területén hasznosíthatóak, vizsgálati adatok feldolgozásától a diagnosztika gyorsabbá és pontosabbá tételén keresztül a daganatos betegségek elleni gyógyszerek kifejlesztésének forradalmasításáig.

MGYK Országos Szervezet

HET 2019 023xOK

Oldalletöltések száma: 6782416

epapir mgykogyei logo   aeek logo EESZT logomagyosz new

gyoftex logohum2neak logo dombor2neak logoelogo