Életének 73. évében, 2021. július 7-én elhunyt

dr. Kubinyi András gyógyszerész, szakgyógyszerész.

 

Diplomáját 1977-ben a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán szerezte meg.

Életútja: egyetemi tanársegédként kezdte, majd a Fővárosi Gyógyszertári Központ Galenusi Laboratorium vezetője, ezt követően a Központ főgyógyszerésze volt. A következő években a Hungaropharma vezérigazgató-helyettese és később a HUMÁN Gyógyszergyár fejlesztési igazgatója lett.

Széles körű szakmai tevékenysége mellett a Magyar Gyógyszerészi Kamara munkájában is aktívan részt vett: az Országos Szervezet Hivatalának igazgatójaként és Budapesti Szervezet elnökeként a gyógyszerészet és a gyógyszerészek elhivatott képviselője és harcosa volt.

Hamvainak elhelyezéséről és búcsúztatásáról a Család később intézkedik.    

Isten Veled! Nyugodj békében!

  pdf Dr. Kubinyi András gyászjelentése ide kattintva olvasható (101 KB)

 

MGYK Budapesti Szervezete Elnöksége

Életének 87. évében, 2021. május 1-én elhunyt Bartus Györgyné dr. (Regős Edit), avagy ahogyan kollégái ismerték, Bartus Edit.

 

Dr. Regős Edit 1934. április 30-án született Budapesten.
Diplomáját a Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerész-tudományi Karán 1957. február 15-én kapta meg.
Nyugdíjazásáig a Fővárosi Tanács Gyógyszertári Központjánál, és jogutódjánál a Pharmafontana Gyógyszerészeti Rt-nél dolgozott. Először közforgalmú-, később intézeti gyógyszerészként, majd hosszú éveken át szakfelügyelő-gyógyszerészként dolgozott
Nyugdíjasként, fiával (dr. Bartus György) együtt, megalapította jogelőd nélküli gyógyszertárát, amelyet 1993-tól kezdődően személyi joga átengedéséig vezetett. 2020 márciusáig – a pandemia kitöréséig – aktívan dolgozott.
1975-ben Érdemes gyógyszerész, 1984-ben Kiváló gyógyszerész miniszteri kitüntetésekben részesült. Aranydiplomáját 2017. november 4-én vette át a Semmelweis Egyetemen.

  pdf A gyászhír PDF formátuban ide kattintva olvasható. (157 KB)

paal prof gyaszProf. dr. Paál Tamás, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet évtizedeken át volt főigazgatója, a rendszerváltozást követő első országos tiszti főgyógyszerész, a Szegedi Tudományegyetem emeritus professzora, a Magyar Gyógyszerészi Kamara Etikai Kollégiumának haláláig elnöke 2021. március 27-én elhunyt.

 

Prof. dr. Paál Tamás 1943. február 8-án született Budapesten. Gyógyszerészi diplomáját Budapesten szerezte. A kémiai tudományokból szerzett doktori címet 1972-ben, kémiai gyógyszerellenőrzésből 1974-ben szakgyógyszerészi oklevelet. Kandidátusi fokozatát 1982-ben védte meg. A Magyar Gyógyszerészi Kamara Etikai Kollégiumát 2015-től haláláig elnökként vezette.

 

Paál professzor úr halálával a magyar gyógyszerészet egészét érte nagy veszteség.

 

DSC08870Lelkész család gyerekeként látta meg a világot a budapesti Betesda kórházban. Gyerekkorát és a tanulmányait beárnyékolta a második világháború és az 56-os események.

 

A lelkész családi háttere ellenére (mert akkor üldözték az értelmiségi szülők gyerekeit és főleg a lelkipásztorokét) 1952-ben elkezdte a Budapesti Orvostudományi Egyetem gyógyszerészeti karát.Öt év szorgalmas és odaadó tanulása után 1957. február 15.-én megszerezte diplomáját (6/1956-57).

 A gyászoló család tudatja rokonaival, barátaival és ismerőseivel, hogy Bari János gyógyszerész életének 79. évében türelemmel viselt sok szenvedés után 2020. október 19. napján elhunyt.

 

"Ezt mondja a te Istened: Igaz, egy röpke pillanatra elrejtettem előled Arcomat, de íme, most örök szeretettel Magamhoz vonlak téged." (Izaiás könyve 54,7)

 

  pdf Gyászjelentése ide kattintva olvasható. (521 KB)

 

Dr Szabo Sandor

 

Dr. Szabó Sándor gyászszertartása

 

Szeptember 11.-én pénteken du. 14 órakor kezdődő gyászszertartáson helyezték végső nyugalomra dr. Szabó Sándort, a Kamara volt elnökét, örökös tiszteletbeli elnökét a Farkasréti temetőben.

 

A gyászszertartást dr. Beer Miklós püspök végezte. A Nemzeti Fórum, a Polgári Orvoskör és a barátok nevében dr. Fejér László az MDF egészségpolitikai tanácsának volt elnöke; Ipolydamásd község képviseletében, ahol dr. Szabó Sándor díszpolgár volt, Rományik Ferenc polgármester; a gyógyszerész-társadalom részéről dr. Hankó Zoltán, a Kamara elnöke mondott búcsúztatót.

 

A gyászszertartáson a rokonok és barátok mellett a Kamara volt és jelenlegi vezetői, valamint a gyógyszerészek nagy részvéttel kísérték utolsó útjára dr. Szabó Sándort.

 

Dr. Szabó Sándor lelki üdvéért az engesztelő szentmise szeptember 26-án (szombaton) 10 órai kezdettel Budapesten a Kapucinus templomban (I. ker. Fő utca 32.) lesz, melyre a család és a Kamara tisztelettel hívja a gyógyszerészeket.

 

Budapest, szeptember 12.

 

Dr. Hankó Zoltán

MGYK Országos Szervezet

HET 2019 023xOK

Oldalletöltések száma: 6811156

epapir mgykogyei logo   aeek logo EESZT logomagyosz new

gyoftex logohum2neak logo dombor2neak logoelogo