A gyászoló család tudatja rokonaival, barátaival és ismerőseivel, hogy Bari János gyógyszerész életének 79. évében türelemmel viselt sok szenvedés után 2020. október 19. napján elhunyt.

 

"Ezt mondja a te Istened: Igaz, egy röpke pillanatra elrejtettem előled Arcomat, de íme, most örök szeretettel Magamhoz vonlak téged." (Izaiás könyve 54,7)

 

  pdf Gyászjelentése ide kattintva olvasható. (521 KB)

 

Dr Szabo Sandor

 

Dr. Szabó Sándor gyászszertartása

 

Szeptember 11.-én pénteken du. 14 órakor kezdődő gyászszertartáson helyezték végső nyugalomra dr. Szabó Sándort, a Kamara volt elnökét, örökös tiszteletbeli elnökét a Farkasréti temetőben.

 

A gyászszertartást dr. Beer Miklós püspök végezte. A Nemzeti Fórum, a Polgári Orvoskör és a barátok nevében dr. Fejér László az MDF egészségpolitikai tanácsának volt elnöke; Ipolydamásd község képviseletében, ahol dr. Szabó Sándor díszpolgár volt, Rományik Ferenc polgármester; a gyógyszerész-társadalom részéről dr. Hankó Zoltán, a Kamara elnöke mondott búcsúztatót.

 

A gyászszertartáson a rokonok és barátok mellett a Kamara volt és jelenlegi vezetői, valamint a gyógyszerészek nagy részvéttel kísérték utolsó útjára dr. Szabó Sándort.

 

Dr. Szabó Sándor lelki üdvéért az engesztelő szentmise szeptember 26-án (szombaton) 10 órai kezdettel Budapesten a Kapucinus templomban (I. ker. Fő utca 32.) lesz, melyre a család és a Kamara tisztelettel hívja a gyógyszerészeket.

 

Budapest, szeptember 12.

 

Dr. Hankó Zoltán

szsMély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy 

 

Dr. Szabó Sándor

 

gyógyszerész

a Magyar Gyógyszerészi Kamara

örökös tiszteletbeli elnöke

 

2020. augusztus 19-én türelemmel viselt

hosszú betegség után,

életének 80-ik évében elhunyt.

 

Felejthetetlen halottunk búcsúztatását

2020. szeptember 11-én, a Farkasréti temető

Makovecz-ravatalozójában tartjuk 14 órától

a Római Katolikus Egyház szertartása szerint

(1124 Budapest, Németvölgyi út 99.)

 

 

 

DRÁGA EMLÉKE SZÍVÜNKBEN ÉL!

 

Megfáradt testét akaratának megfelelően, szülei sírjába temetjük.

 

Emlékét kegyelettel megőrízzük!

 

Táviratcím:

Szabó Tamás nevére – Magyar Gyógyszerészi Kamara

1068 Budapest, Dózsa György út 86/b

 

pdf Dr. Szabó Sándornak, az MGYK örökös tiszteletbeli elnökének gyászjelentése PDF formátumban ide kattintva olvasható (1.59 MB)

Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették Dr. Vojnovics Éva (szül. Oláh Éva) gyógyszerészt, hogy 2020. augusztus 8-án méltósággal viselt hosszú betegség után örökre itt hagyott minket.


Egy ember elvesztése mindig fájdalmas, de akivel 34 éve együtt dolgoztunk, feldolgozhatatlan.
Vojni nagyon fogsz nekünk hiányozni!

 

Isten veled! Nyugodj békében!

 

Az Ezüst Gyógyszertár dolgozói

szs

Dr. Szabó Sándor
1941-2020

 

Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara volt elnöke és tiszteletbeli elnöke
2020. augusztus 19-én reggel elhunyt.

 

Az MGYK dr. Szabó Sándort saját halottjának tekinti.

 

Temetéséről később intézkedünk.

 

Dr. Hankó Zoltán                          Dr. Zalai Károly                         Dr. Horváth-Sziklai Attila
           elnök                                         főtitkár                                              igazgató

 

dr. Várady KálmánHosszú, súlyos betegség után elhunyt dr. Várady Kálmán gyógyszerész.


Budapesten született 1948. május 4-én. A Petőfi Gimnáziumban érettségizett 1966-ban. Néhány év kihagyással jelentkezett Budapesten a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Karára, ahol 1974-ben szerzett gyógyszerészi diplomát.

MGYK Országos Szervezet

HET 2019 023xOK

Oldalletöltések száma: 6783135

epapir mgykogyei logo   aeek logo EESZT logomagyosz new

gyoftex logohum2neak logo dombor2neak logoelogo