Amint a ma reggel a Kamara honlapjára felrakott FIP-tájékoztatóhoz kapcsolódóan már jeleztem, az OGYÉI elkészítette a gyógyszertárak koronavírus-járvánnyal kapcsolatos eljárásrend-tervezetét és azt jóváhagyásra az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkárságra megküldte.

 

Az OGYÉI gyógyszertárakért felelős helyettes főigazgatójával történt konzultáció alapján – érdeklődő kollégáink tájékoztatására – előzetes információként jelzem, hogy a javaslatban tudomásom szerint szerepel, hogy

– gyógyszertárak officinájába csak annyi beteget engedjenek be, ahány tára van, a többi beteg várakozzon a gyógyszertáron kívül, lehetőleg 1 méter távolságban egymástól, vagy

– kiadó ablakon keresztül történjen a gyógyszerkiadás annak érdekében, hogy sok beteg kis légtérbe történő összezsúfolódását elkerüljük,

– a kiadási igazolásokat ezen időre ne legyen szükséges a beteggel aláíratni, mert sok időt töltene a gyógyszertárban és egymás után fogdosnák a tollat, tárát,

– a gyógyszertárban rendszeres felületfertőtlenítés, átszellőztetés szükséges, továbbá

– a személyi higiénia fokozott betartása is indokolt (pl. kézmosás, kézfertőtlenítés, gumikesztyű).

Az OGYÉI a javaslatban azt is felvetette, hogy javasoljuk a betegeknek,

– lehetőség szerint írassák fel 3 hónapra krónikus betegségük kezelésére szolgáló gyógyszereiket, de legalább azokat, amelyek folyamatos használata létfontosságú, hogy kevesebbszer kelljen gyógyszertárba menniük, továbbá

– akinek nem feltétlenül szükséges, ne menjen a gyógyszertárakba.

Dr. Horváth Ildikó államtitkár asszonnyal folytatott személyes egyeztetésen Államtitkár asszony valamennyi gyógyszerészt kérte, hogy a rendelkezéseket betartva, fokozott körültekintéssel és felelősséggel lássák el továbbra is feladataikat és tájékoztassák betegeiket.

A Kamara vezetőinek nevében kérem, hogy a honlapunkon korábban feltett tájékoztatók figyelembe vételével, munkatársaik, betegeik és saját maguk egészségét szem előtt tartva végezzék feladataikat!

A jóváhagyott eljárásrendet és a gyógyszertárakra vonatkozó rendelkezéseket az OGYÉI a gyógyszertáraknak közvetlenül is megküldi.

 

 

Budapest, 2020. március 11.

 

Dr. Hankó Zoltán
elnök, MGYK