Koronavírus kamarai tájékoztató 16.

 

A koronavírus járvánnyal kapcsolatos eddig közzétett valamennyi kamarai tájékoztató a Kamara honlapján megtalálható, ezek fontos információt hordoznak.

 

1. Új rendelet jelent meg a Magyar Közlönyben. A Magyar Közlöny ez évi 55. számában március 26-án megjelent a Kormány 67/2020. (III. 26.) Korm. rendelete a veszélyhelyzet „során történő gyógyszerellátással kapcsolatos intézkedésekről”.

 

 

A rendelet értelmében
-  a COVID-19 koronavírus megbetegedésekkel kapcsolatban lefolytatandó, a járvány kezelésével összefüggő hatósági eljárások során a veszélyhelyzet ideje alatt vélelmezni kell a Gytv. 1. § 23. pont szerinti különös méltánylást érdemlő betegellátási érdek fennállását.
-  Az OGYÉI a gyógyszerhiányt vagy annak kockázatát bármely, a jogszabályban foglalt feladatainak ellátásával összefüggésben tudomására jutó információk alapján, a Gytv. 16. § (2) bekezdése szerinti értesítés hiányában is megállapíthatja. (A Gytv. 16. § (2) bekezdés szerint, ha a forgalomba hozatali engedély jogosultja vagy a forgalmazó a folyamatos ellátást átmenetileg vagy tartósan nem tudja biztosítani, ezt köteles tudatni az OGYÉI-vel, a nagykereskedőkkel és a NEAK-kal tudatni.)
-  Az OGYÉI a COVID-19 koronavírus megbetegedések kezelése érdekében a Gytv. 25. § (6) és (6a) bekezdése alapján kiadott engedélyekben szereplő gyógyszerek hatóanyagainak listáját a honlapján közzéteszi. (A Gytv. 25. § (6) és (6a) bekezdései az indikáción túli gyógyszerrendelésre vonatkoznak.)
-  Az OGYÉI által közzétett fenti listán szereplő gyógyszerek rendeléséhez és alkalmazásához nem kell külön engedély.
-  Az ilyen módon történt gyógyszer-rendelésről és alkalmazásról a veszélyhelyzet elmúlását követő 90 napon belül a kezelőorvos az OGYÉI-nek jelentést köteles tenni.
-  A COVID-19 vírus kezeléséhez kapcsolódó méltányossági kérelmeket az OGYÉI soron kívül bírálja el.
-  A rendelet rendezi a COVID-19 járványhoz kapcsolódó méltányossági eljárás keretei között a NEAK és az OGYÉI közötti rugalmas kapcsolattartás kereteit is.

 

E rövid tájékoztató elolvasásától függetlenül indokolt a rendelet eredeti szövegének elolvasása is.

 

2. Egyedül élő idős betegek gyógyszerellátása. A 12. és a 13. kamarai tájékoztatóban már kértem a személyi jogos gyógyszerészeket, amennyiben lehetőségük van rá, az idős és háztartásukban egyedül vagy csak idős társukkal együtt élők védelme érdekében a területileg illetékes önkormányzattal (önkormányzati képviselővel) vegyék fel a kapcsolatot. Teremtsék meg a feltételeit, hogy ezeknek a betegeknek ne kelljen a gyógyszertárba elmenni, hanem – önkormányzati segítséggel – a felírt és szükséges gyógyszereiket házhoz lehessen szállítani. Mivel a visszajelzések szerint sok helyen elindult ez a tevékenység, az OGYÉI gyógyszerellátásért felelős főigazgató-helyettesével történt egyeztetés után az alábbi szempontrendszer figyelembe vétele javasolt:

 

Szempontok az egyedül élő idős betegek gyógyszerkiváltásának segítéséhez

 

A Kormány azon kérését figyelembe véve, hogy az idős embereknek az egészségügyi veszélyhelyzet idején ne kelljen elhagyni az otthonukat, de az egyedül élő idős betegek is hozzájuthassanak a szükséges gyógyszereikhez, a Magyar Gyógyszerészi Kamara kezdeményezi, hogy idős honfitársaink gyógyszerellátásának biztosítására az önkormányzatok és a településükön működő gyógyszertárak összefogásával kerüljön sor. Az alábbi szempontok figyelembe vételét javasoljuk.

 

1. Önkormányzati segítőként elsősorban fiatal vagy középkorú, egészséges személyek kerüljenek kiválasztásra.

 

2. A segítő kapjon önkormányzati megbízó levelet tevékenysége végzéséhez, amivel az idős betegek előtt igazolja magát. A segítő tegyen írásos nyilatkozatot, hogy a tudomására jutó személyes és egészségügyi adatokat az adatvédelmi szabályok figyelembe vételével kezeli és titokban tartja.

 

3. A segítő tevékenysége során hordjon folyamatosan szájmaszkot, a protokollnak megfelelő módon rendszeresen mosson kezet és használjon kézfertőtlenítőt (aminek biztosításában a gyógyszertár segítségét is kérheti).

 

4. Ha egy mód van rá, a segítő ne menjen be a beteg lakásába és minél kevesebb időt töltsön a beteggel.

 

5. Javasoljuk, hogy az önkormányzat vegye nyilvántartásba azokat az idős személyeket, akiknek a gyógyszerellátásában ilyen módon közreműködik (és ha lehet, a betegtől kérjen hozzájárulást ennek lehetővé tételéről – GDPR szabályozás).

 

6. Amikor a segítő a beteggel felveszi a kapcsolatot, írja le a beteg nevét (ha kell a lakcímét is) és taj-számát, beszélje meg a beteggel (és írja le), hogy az orvosa által korábban felírt gyógyszerei közül melyeket és milyen mennyiségben (hány dobozzal) kell kiváltani.

 

7. A beteggel egyeztesse, hogy a kért gyógyszer hiánya esetén a jogszabályban lehetővé tett helyettesítést elfogadja-e és kérdezze meg, megadhatja-e a telefonszámát a gyógyszertárban, ha a gyógyszerei kiváltásához kapcsolódóan olyan probléma merülne fel, amelynek a megoldásához a beteggel való konzultáció szükséges.

 

8. A segítő lehetőleg a beteg lakásához legközelebbi gyógyszertárban váltsa ki a beteg gyógyszereit, mert így van esély arra, hogy a beteget ismerő szakemberek megfelelő szakmai segítséget tudnak nyújtani.

 

9. Amikor a segítő a gyógyszertárba megy, legyen nála a beteg papír-receptje vagy felírási igazolása, ezek hiányában a beteg taj száma és a saját személyét azonosító okmánya, valamint a kiváltandó gyógyszerek listája.

 

10. A kiadott gyógyszerekre egyenként írja rá a gyógyszerész a legfontosabb használati utasításokat. Helyettesítés esetén azt is jelezze, hogy a helyettesítő gyógyszert melyik felírt gyógyszer helyett adta ki.

 

11. A gyógyszertár betegenként önálló és lezárt zacskóba helyezze el a kiadott gyógyszereket, a zacskóra írja rá a beteg nevét és kívülről tűzze rá a blokkot, amelyen a kiváltott gyógyszerek és a beteg által a segítőnek kifizetendő összeg is szerepel.

 

12. A gyógyszertár ismerje a segítő nevét és telefonszámát, hogy szükség esetén egyeztetni tudjanak a kiváltás célszerű időpontjáról.

 

Budapest, 2020. március 26.

 

Dr. Hankó Zoltán
elnök, Magyar Gyógyszerészi Kamara

 

A szempontrendszert önálló linkként is közzétesszük, hogy szükség esetén használható legyen. Kérek minden gyógyszerészt az önkormányzattal történő együttműködés keretei között a fenti szempontrendszer figyelembe vételére.

 

pdf Szempontok az egyedül élő idős betegek gyógyszerkiváltásának segítéséhez (432 KB)

 

3. A fertőzések kockázatának további csökkentése. Dr. Feller Antal a Hungaropharma Zrt. vezérigazgatója tájékoztatott, hogy a gyógyszerek szállítását végző munkatársainak vezérigazgatói utasításban rendelkezett a védőfelszerelések használatáról és a szállító munkások és gyógyszertárak közötti kapcsolattartás módjáról. Ez azoknak a biztonsági intézkedéseknek a sorába tartozik, amelyek pl. a gyógyszertári szakemberek védőeszköz-használatára vagy a betegek gyógyszertáron kívüli várakoztatására irányulnak. A vezérigazgatói utasítás fontosabb elemei a következők

 

VÉDŐFELSZERELÉS:
- Minden kiszállítást végző kolléga köteles a rendelkezésére bocsátott védőfelszereléseket – maszkot, kesztyűt – használni.
-  Minden megállás, gépkocsiba történő ki- és beszállást követően köteles a kiszállítást végző kolléga a kezét fertőtleníteni.
-  A munkaruhát és az utcai/otthoni viseletet egymástól szeparálva, külön tárolni. Átöltözés során különös figyelmet fordítani arra, hogy a munkaruha esetlegesen ne szennyezhesse be az utcai vagy otthoni ruhákat.

 

SZOLGÁLTATÁS:
-  Az árut a gépkocsivezetők kizárólag a gyógyszertár küszöbéig, illetve a kórházak bejáratáig vagy amennyiben gépkocsival a sofőr kiszállása nélkül megközelíthető, akkor a gyógyszertárnak helyet adó épület küszöbéig vihetik el, és ugyanitt vehetik át a visszárut és az üres ládákat.
-  Akadályoztatás esetén a gépkocsivezetők az árut kötelesek visszaszállítani a HPH Logisztikai Központjaiba.



4. Gyógyszerészek felhívása. A szerdai napon „Gyógyszerészek felhívása” címmel a Miniszterelnöki Kabinetiroda közzétett egy lakossági tájékoztató kisfilmet. A kisfilm https://www.kormany.hu/hu/miniszterelnoki-kabinetiroda/videok/a-gyogyszereszek-felhivasa linkre kattintva, és a Kormány Facebook oldalán megnézhető, valamint a youtube-ra is feltöltésre került.


https://www.facebook.com/kormanyzat/videos/3483081275052027/
https://www.youtube.com/watch?v=uZqh3bpUxEc&t=7s

 

A Kormány és a Kamara kérése, hogy a kisfilmet minél több helyen terjesszük. Így a gyógyszertárunkban, saját oldalukon, az egészségügyi portálokon, helyi TV-knél, a különböző facebook-os közösségekben és bárhol, ahol van rá lehetőség.

 

Ennek érdekében a Kormány az alábbi letölthető formátumokat is a rendelkezésünkre bocsátotta:
https://wetransfer.com/downloads/fb580874793276182c48e169884ff1b720200325080108/11d2a4
https://wetransfer.com/downloads/9de17cfd6842d698d854188e05a3bc5720200325073308/106e22

 

 

5. Eljárásrend. Ismételten jelzem, hogy az EMMI március 24-én közzétette az Egészségügyi Szakmai Kollégium egyes tagozatainak és tanácsainak saját szakterületeire vonatkozó eljárásrendjét. Az eljárásrendek prof. dr. Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter jóváhagyásával jelentek meg. A gyógyszerészet területén két eljárásrend készült: a gyógyszerellátási gyógyszerészet és a kórházi-klinikai gyógyszerészet területen. A két dokumentumot a 14. és a 15. tájékoztatóban is közzétettük, onnan letölthetők.

 

6. Könyv a koronavírusról. Prof. dr. Botz Lajos közreműködésével hozzájutottunk „A COVID-19 megelőzésének és kezelésének kézikönyve” c., a Zhejiang Egyetem által megjelentetett kiadvány magyar nyelvű fordításához. Szíves figyelmébe ajánlom mindenkinek.

 

  pdf A COVID-19 megelőzésének és kezelésének kézikönyve (2.78 MB)

 

7. Ismételten kérek minden személyi jogos gyógyszerészt, hogy tartsa és tartassa be a betegek és kollégáink egészségvédelmét elősegítő intézkedéseket, így pl. (1) csak az a beteg legyen bent az officinában, akit éppen kiszolgálnak, vagy átadóablakon keresztül lássák el betegeiket (lásd a Szakmai Kollégium eljárásrendjét és az OGYÉI ajánlást), (2) kollégáik szájmaszkban és gumikesztyűvel dolgozzanak és (3) az eljárásrendekben előírt fertőtlenítő és személyes higiénét szolgáló eljárásokat is alkalmazzák.

 

 

Budapest, 2020. március 27.

 

Dr. Hankó Zoltán
elnök, MGYK