MEGHÍVÓ
XIX. ORSZÁGOS PATIKANAP
2024. június 5.
Arany Páva Gyógyszertár
1097 Budapest, Vágóhíd utca 3.
A Magyar Gyógyszerészi Kamara Budapesti Szervezete szeretettel várja az Országos Patikanap 2024. június 05. napján 12 órakor kezdődő budapesti megnyitójára az Arany Páva Gyógyszertárba.
A Magyar Gyógyszerészi Kamara több mint 15 éve, minden júniusban megrendezi az Országos Patikanapot. Ez az esemény az elmúlt években olyan nyílt nappá vált, ahol az ország különböző gyógyszertáraiban a betegek betekintést nyerhetnek mindennapi életünkbe. Közelebbről megismerhetik felelősségteljes munkánkat, mi pedig erősítjük az egészségügyben betöltött szerepünket.
Idén a rendezvény fókuszában a cukorbetegség áll.
Ez az alattomos betegség Magyarországon több mint 1 200 000 ember mindennapjait nehezíti meg. Ezért különösen fontos, hogy beszéljünk róla. A gyógyszerészek szerepe egyre fontosabb ennek a krónikus betegségnek a kezelése során is, hiszen a gyógyszeres terápián túl, a betegek edukálásában és a helyes életmód kialakításában is részt tudunk venni, illetve a korai felismerésben is kulcs szerepünk lehet, van.
Éppen ezért fontos, hogy a lakosság tudja, hogy a patikákban bizalommal fordulhatnak hozzánk gyógyszerészekhez, hiszen nálunk meg van a tudás és az akarat, hogy segítséget tudjunk nyújtani a problémáik megoldásában.
Tisztelettel:
Dr. Szendrényi Dániel
MGYK Budapest elnök