Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügy Főosztály részére!

 

Tisztelt Hölgyem / Uram!

 

A Magyar Gyógyszerészi Kamara Budapesti Szervezte, mint gyógyszerészek érdekvédelmi képviselete szeretnénk állásfoglalást kérni az egészségügyi dolgozók kötelező HCV-szűréséről. A fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet 23/A. § (1)-(2) bekezdésében előírt HCV-szűrése vonatkozik-e a gyógyszertárban dolgozó egészségügyi dolgozókra (gyógyszerészek), valamint a szakdolgozókra (asszisztensek)?

2020. január 1-jétől lehetőség lesz arra, hogy a kiskorú gyermekek, nehezen mozgó vagy mozgásképtelen betegek e-receptjeit ne csak papír alapú felírási igazolás alapján válthassák ki a hozzátartozók, hanem az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér képviseleti jogosultsági rendszerén keresztül intézzék a meghatalmazást.

 

Így a törvényes képviselő az EESZT állampolgári portál szolgáltatásait is elérheti. A meghatalmazás és a törvényes képviselet rögzítése bármely kormányablakban kérhető lesz, és a lakossági portálon online is rögzíthetővé válik. Módosultak az engedélyezés előtti gyógyszeralkalmazásra vonatkozó szabályok is, így jövőre a betegek akkor is megkapják a gyógyszereket, ha a készítmény engedéllyel már rendelkezik, de kereskedelmi forgalomba még nem került az Európai Unióban.

Tisztelt dr. Gyarmati - Vörös Kinga! Kedves Alelnök Asszony!

 

Hivatalunk részére megküldött levelére kérem, engedje meg, hogy én válaszoljak Önnek.

 

Az EESZT Fenntartási és Üzemeltetési Főosztály minden vezetője és munkatársa azon dolgozik, hogy a Kormányzati Adatközpontba való költözés a lehető legkevesebb nehézséget és megakadást okozza, ezért az előkészítést már hónapokkal ezelőtt megkezdtük.

 

Mivel nem tudjuk pontosan, hogy a társszolgáltatók mikorra tudják megvalósítani az össze olyan kérést, feladatot, amivel gördülékenyen költöztethetők lesznek a jelenlegi szerveren tárolt adatok, ezért még mindig nem tudunk pontos időpontot mondani. A felsővezetők napi szinten egyeztetnek arról, hogy minél előbb ki tudjuk publikálni ezt az időpontot, kérem addig is szíves türelmüket és megértésüket. Amint végleges időpontot tudunk, azonnal értesíteni fogjuk Önöket!

 

Természetesen mindent megteszünk annak érdekében, hogy a lakosságot és a felíró, ellátó orvosokat is felkészítsük a patikák mellett erre a helyzetre, az ágazatvezetés jóváhagyásával minden olyan fórumot megragadunk, amelyre engedélyt kapunk, és széles körben tudjuk az információkat megosztani.
Nagyon szépen köszönöm, köszönjük a támogatást és megértést, bízunk abban, hogy gördülékenyen, megakadás nélkül el tudjuk végezni a költöztetést.
Bízom benne, hogy válaszomat kielégítőnek találja. Amennyiben észrevétele, kérdése merülne fel a leírtakkal kapcsolatban, állok szíves rendelkezésére.

 

Üdvözlettel:

 

Gábri Annamária
Kontakt Center csoportvezető
EESZT Fenntartási és Üzemeltetési Főosztály


www.aeek.hu

Tisztelt EESZT Üzemeltetés!
Tisztelt Hölgyem/ Uram!


Köszönettel vettük tájékoztatásukat. Természetesen az e-mailban leírtak szerint fogunk eljárni! Patikai szinten.
A levelük végén leírt instrukciókat viszont nem valószínű, hogy meg tudjuk valósítani minden akadály nélkül.
Valamint kérjük, a költözés pontos időpontjának meghirdetése után hívják fel betegeink figyelmét, hogy az EESZT költözése alatti néhány napon csak a felírási igazolás birtokában fogják tudni kiváltani a gyógyszereiket – a költözés ideje alatt a TAJ-alapú, felírási igazolás nélküli kiváltás nem lesz lehetséges!
A betegek pontos tájékoztatása érdekében kérem, hogy javasolják a média bevonását is. Napi szinten találkozunk azzal a jelenséggel, hogy a betegek, személyes orvos - beteg találkozás során, vagy az otthonról való gyógyszerrendelés miatt nem kapják meg a Vényfelírási értesítőket. Széles körű tájékoztatás nélkül, káosz alakulhat ki a patikákban!


Segítségüket előre is köszönöm!


Budapest, 2019. november 19.


Tisztelettel:


dr. Gyarmati - Vörös Kinga
MGYK Budapesti Szervezet
alelnöke

 

A penzcentrum.hu címen 2019. október 22-én megjelent „Nyílt lehúzás megy a magyar patikákban: csökkentett hatóanyag, sokszoros áron” című cikkel kapcsolatban dr. Hankó Zoltán elnök az alábbi levelet küldte az oldal vezető szerkesztőjének.

  pdf Kamarai reagálás a penzcentrum.hu cikkére (421 KB)

Forrás: mgyk.hu

ogyei logo epapir mgyk  aeek logo  neak logo

  gyoftex logo hum2magyosz newelogo