Tisztelt Intézményvezető!

Ezúton tájékoztatjuk, hogy ágazatvezetői döntés született a kialakult járványügyi veszélyhelyzetben bizonyos gyógyászati segédeszközök (GYSE-k), eRecepten keresztül történő rendelésének és kiadásának lehetővé tételéről.

A jogszabály kihirdetését követően - a tervek szerint májustól - a gyógyszerek mellett a gyógyászati segédeszközök meghatározott köre is beküldhető lesz az EESZT-be az eRecept jelenlegi szolgáltatásaival. A NEAK az elektronikus úton is rendelhető GYSE listát a honlapján teszi közzé.

 

Ezáltal az EESZT biztosítja a gyógyászati segédeszközök fő felhasználói – a kiemelten veszélyeztetett, több krónikus betegséggel küzdő betegek – számára, hogy minél kevesebb személyes találkozással juthassanak hozzá a számukra szükséges, receptre felírható gyógyászati segédeszközökhöz.

Az eReceptek expediálása a megszokott gyógyszeres eRecept szolgáltatások használatával történik, amely az alábbi GYSE-vonatkozású követelményekkel egészül ki (a rendszerszállítók erre felkészítették a patikai programokat):


• a TAJ alapú vagy eRecept azonosító alapú EESZT lekérdezések során minden aktív, elektronikus úton felírt eRecept megjelenítésre kerül (Gyógyszer + GYSE),
• az EESZT-ből történő lekérdezés esetében a T_TIPUS értéke mindig ’1’ (GYOGYSZER), így a GYSE termékek csak a TTT kód alapján azonosíthatók,
• a kiadás során a rendszer jelzi a GYSE eReceptek kiadási tranzakcióját az EESZT felé.
• a felírt vény foglalható és érvényteleníthető,
• a felírt GYSE termékek jogszabály szerinti helyettesíthetősége az EESZT-ben továbbra is támogatott funkció,
• a kiadás során az EESZT-ben a kiadott termék rögzítése is szükséges,
• az eRecepten írt GYSE vények elszámolása a 22-es receptazonosítóval történik,
• a papír alapon rendelt GYSE vények rögzítése az EESZT-ben kiadói oldalon nem szükséges. Elszámolásuk hagyományosan 21-es receptazonosítóval történik.


Azok a gyógyászati segédeszközök, melyek nem tartoznak az elektronikus úton felírható termékek közé, az EESZT-be nem küldhetők be (próbálkozásnál a rendszer hibaüzenetet küld a felíró oldalon).

 

A fent leírtak értelmében kizárólag azon GYSE termékek írhatók eReceptre, melyeket a a NEAK honlapján közzétett lista tartalmaz. Az egyéb, társadalombiztosítási támogatással rendelkező GYSE-k továbbra is csak papír alapon rendelhetők.

Az elektronikusan felírt GYSE-vények kiváltása jelenleg kizárólag gyógyszertárakban lehetséges, azonban a papír vényen rendelt termékek továbbra is kiválthatók a gyógyászati segédeszköz forgalmazóknál is.

 

Tekintettel a kialakult járványügyi helyzetre, kérjük szíves együttműködését a GYSE-k fentiekben bemutatott, megújított kiadási folyamatának használatában.

 

 

Üdvözlettel,
EESZT Üzemeltetés

 

ogyei logo epapir mgyk  aeek logo  neak logo

  gyoftex logo hum2magyosz newelogo