Tisztelt Gyógyszerésznő! Gyógyszerész Úr!
Kedves Kollégáim!
 
2017. november 1-jétől valamennyi egészségügyi dolgozó köteles igénybe venni az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) szolgáltatásait.
A hivatalos szöveg helyett, magyarul röviden: bevezetésre kerül az e-recept!
Hónapok óta folynak az előkészületek a zökkenőmentes átállás érdekében.
Kívánom Önöknek, hogy a legkisebb akadályok mellett, szinte észrevétlenül kezdjék el holnap, holnapután az új expediálást.
Gyakorlati tanácsokkal nem segíthetek Önöknek, de mégis együtt érezve Önökkel,
bízzunk és higgyünk abban, hogy ez az „egészségügyi szolgáltatási tér” már a közeljövőben is az egészségünket, a gyógyulásunkat valóban szolgálja!
Legyenek türelmesek egymással, a betegekkel és a technikai eszközökkel!
 
Szívélyes üdvözlettel:   
Budapest, 2017. október 31.              dr. Hetényi László bp-i elnök

 

Onodi szucs BDG 9385A gyógyítást és a gyógyulást is érezhetően gyorsabbá, biztonságosabbá, kényelmesebbé és hatékonyabbá tevő, 21. századi rendszer indul el az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (EESZT) november elsejei bevezetésével - hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere a témában rendezett csütörtöki budapesti konferencián.
A cikk teljes terjedelemben itt olvasható!
Forrás - Emberi Erőforrások Minisztériuma
Kép - Bodó Gábor

paragraph2Az EESZT-re vonatkozó jogi szabályozás törvényi és rendeleti szinten ITT OLVASHATÓ, pirossal kiemelve a törvények és rendelet számát.

figyelmeztetesAz ÁEEK-tól kapott tájékoztatás szerint szeptember 14-ig 1913 közforgalmú és fiókgyógyszertár kezdte el az e-receptrendszerhez szükséges csatlakozást. Kérjük, hogy mindazok, akik még ezt nem indították el, minél hamarább tegyék meg a november elsejei zökkenőmentes indulás érdekében! A regisztráció pontos végrehajtásának lépései a honlap Tájékoztatás az EESZT rendszerébe való kötelező csatlakozás lépéseiről című (http://www.mgyk.hu/admin/data/file/6172_esztt-taj-1.pdf) tájékoztatóban találhatók.

Úgyszintén az ÁEEK tájékoztatása szerint szeptember 18-tól kezdődően minden gyógyszertár e-mailben kap személyre szabott tájékoztatást, hogy hol és mikor veheti át az e-személyi olvasókat. Úgyszintén kérjük a minél gyorsabb ügyintézést, hogy a rendszergazdák minden gyógyszertár csatlakozását határidőre tudják teljesíteni!

Budapest, 2017. szeptember 15.

Dr. Hankó Zoltán
elnök

Kedves Kolléganők! Kedves Kollégák!

E-recept és e-recept és e-recept
Az MGYK Budapesti Szervezete 2017. szeptember 27-én az e-recepttel kapcsolatosan
újabb FÓRUMOT rendez!!
pdf A meghívó PDF formátumban ide kattintva letölthető.
A Fórumra a felíró orvosokat is meghívtuk közös ügyünk együttes megbeszélésére.
A terem befogadó képessége miatt kérem szíveskedjenek a részvételi szándékot a
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre visszajelezni.

 

Szívélyes üdvözlettel:
dr. Hetényi László MGYK Bp elnök

epapir mgykogyei logo   aeek logo EESZT logomagyosz new

gyoftex logohum2neak logo dombor2neak logoelogo