Bizonyos élelmiszerek esetében a hűtés kifejezetten káros lehet. Mely ételeket érdemes másutt tárolni?

 

Mikor rakjuk az ételt a hűtőbe?


A paradicsomnak például egyáltalán nem tesz jót a hűtés: nemcsak az állaga változik meg, de kellemes aromáját is elveszítheti. Csak akkor tegyük a paradicsomot a hűtőszekrénybe, ha már nagyon érett, és nem tudjuk azonnal elfogyasztani. A félérett paradicsomnak jobb helye van például a konyhapulton, szoba hőmérsékleten, így néhány napon belül fogyasztásra tökéletesen alkalmassá válhat.


Sem a hagyma, sem pedig a burgonya nem való a hűtőszekrénybe! Ezeknek a zöldségeknek jobb helyük van a hűvösebb, jól szellőző kamrában vagy pincében. A túl meleg, illetve nyirkos helyeken könnyen tönkremehetnek, vagy csírázni kezdenek.


A hűtőszekrényben tárolt burgonyában ráadásul olyan kémiai folyamatok mehetnek végbe, melyeknek hatására megnő a zöldség cukortartalma, a hagyma pedig a nedvesség hatására túlságosan megpuhulhat, kellemetlen állagúvá és ízűvé válhat.


Mindkét zöldség esetében ügyeljünk arra, hogy szárazon legyenek (a nyirkos hagymát, burgonyát törölgessük meg, hagyjuk megszáradni és csak utána tegyük el), és figyeljünk arra is, hogy a hagymát és a burgonyát ne tároljuk közvetlenül egymás mellett, mert ez könnyen ahhoz vezethet, hogy mindkettő hamarabb megy tönkre!


Még dinnyét se tegyünk a hűtőbe


Meglepő módon, az egész görögdinnyét sem ajánlott a hűtőszekrényben tartani: egy 2006-os kutatás eredményei szerint sokkal több jótékony hatású antioxidáns van azokban a dinnyékben, melyeket szoba hőmérsékleten tárolnak, összehasonlítva a hűtőben tárolt gyümölcsökkel. Ha már felvágtuk a dinnyét, nyugodtan betehetjük a hűtőbe – természetesen lefedve –, de így is fontos, hogy egy-két napon belül fogyasszuk el!

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható.

A hozzászóláshoz be kell lépnie. Ha még nem regisztrált, IDE KATTINTVA megteheti.

ogyei logo epapir mgyk  aeek logo  neak logo

  gyoftex logo hum2magyosz newelogo