Dr Szabo SandorDr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerész Kamara volt elnöke, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös tiszteletbeli elnöke július 22-én tölti be hetvenötödik életévét.

Szabó Sándor 1941-ben Zalaegerszegen született, Pannonhalmán érettségizett, majd 1966-ban Budapesten szerzett gyógyszerészi diplomát. Tizennégy éven át az Egis-ben, azt követően pedig 1988-ig a Medimpexnél volt különböző vezetői státuszokban. Ezután a Biopharm Kft, majd a Medipharma Kft. ügyvezető igazgatója. 1999-ben miniszteri biztos. Gyógyszerészi diplomája mellett gyógyszertechnológiai szakmérnöki diplomát szerzett, 1982-ben doktorált. Az UNIDO szakértőjeként számos európai, afrikai és latin-amerikai országban vett részt különböző gyógyszeripari fejlesztésekben.

Dr. Szabó Sándor – régi jó barátja, Dávid Ágoston professzor felkérésére – vállalta 1990-ben a Kamara elnöki jelölést, majd megválasztását követően a következő ciklus végéig, 1998-ig volt a Kamara elnöke. Elnöki tevékenysége, személyisége és stílusa sokaknak adott reményt arra, hogy sok évtizedes hányattatás után megtörténhet a gyógyszerészet szakmai, anyagi és erkölcsi rehabilitációja. Elnöki éveiben került sor az alapvető gyógyszerészeti törvények megalkotására, ekkor született meg a Kamarát köztestületi rangra emelő kamarai törvény és ez idő alatt valósult meg a gyógyszertárak privatizációja is. A Kamara Dózsa György úti székházát az ő elnöksége alatt sikerült megvásárolni és az ő kifinomult ízlését dicséri a székház gyógyszerészi hagyományokból építkező berendezése is. A második elnöki ciklus után a küldöttközgyűlés örökös tiszteletbeli elnökké választotta.

A cikk teljes terjedelmében itt olvasható!
Forrás és fotó: mgyk.hu

ogyei logo epapir mgyk  aeek logo  neak logo

  gyoftex logo hum2magyosz newelogo