Október 15-én, a Gyógyszerészi Kamara nyugdíjas klubjának tagjai az
„A mi szecessziónk” kiállítást nézték meg.
A Ráth –villa szecessziós termei és a kitűnő tárlatvezetés csodálatos élményt nyújtott számunkra. A szecesszió három (brit, osztrák, francia) meghatározó irányával ismerkedhettünk meg. Az iparművészet minden ágát képviselő számos műtárgy mellett Ráth György festmény-gyűjteményének érdekes darabjait is láttuk. Historizáló ebédlője, restaurált csillárok és egyes ékszerek ámulatba ejtettek. A villában a régmúlt és jelen alkotások együtt szerepeltek. A keleti művészeti hatást tükröző japán vázák mellett Smetana Ágnes üvegeit is megcsodálhattuk. A kiállítás látványtára figyelemre méltó.
Köszönet a részvételi lehetőségért: dr. Raile Erzsébet
2019. június 27-én csodaszép helyen, Pannonhalmán voltunk szakmai kiránduláson, amelynek során fakultatív programokra is lehetőség nyílt.
A Bencés Főapátság és környezete a Világörökség része, ezer éves múlttal rendelkezik, így a buszban odafelé utazva kíváncsian vártuk a sok élményt.
Délelőtt az apátsági Fogadóépület előadótermében értékes előadások hangzottak el.
Hortobágyi T. Cirill főapát úrtól - „A Pannonhalmi Főapátság gyógyászati értékei” c. előadást hallgatva sok érdekeset tudtunk meg a bencés közösség gyógynövény termesztő és feldolgozó munkájának több 100 éves múltjáról, a történelmileg viharos és virágzó időszakok váltakozásáról. Hallottunk a szerzetes gyógyszerészek, orvosok gyógyító munkájáról, a különleges eljárásokról. Betekintést kaptunk a korabeli tudományos munkába is; a közel 300 éves receptúrás könyvbe (mely több mint 500 féle előiratot tartalmaz), a Herbárium c. munkába, az etnobotanikai gyűjteménybe.
Tisztelt Nyugdíjas Kolleginák és Kollégák!
Szeretnétek a gyógyszerész szakma napi információit megkapni? Szeretnétek a szakma mindennapjaihoz közelebb lenni?
Azt érezni, hogy szükség van a véleményetekre és a tapasztalataitokra?
Ha igen, kérlek, benneteket csatlakozzatok
a Fővárosi Nyugdíjas Gyógyszerészekért Alapítvány Klubjához,
aki szeretettel vár minden nyugdíjas Kollégát.
Nyugdíjas Klubunk ismét szeretettel ajánlja azoknak, akik tehetik, hogy megnézzék a Michelangalo és a 16. századi itáliai rajzművészet kiállítást!
document Dr. Pálffy Beáta beszámolója ide kattintva olvasható! (182 KB)
A Nyugdíjas Klub összejöveteleinek helyszíne a MGYK Budapesti Szervezetének hivatala, 1074 Budapest, Dob utca 31. |
Az ettől eltérőeket külön közöljük. |
Időpontok: |
Július - nyári szünet |
Augusztus - nyári szünet |
Szeptember 18. 15:00 VÁLTOZÁS szeptember 25. 15:00 |
Október 16. 15:00 |
November 13. 15:00 |
December 11. 15:00 |
Oldalletöltések száma: | 7221708 |